Önkéntesség és együttműködés: a Közösjég projekt nyerte idén az Új Nemzedék Díjat

2017.12.12. 15:55

December 12-én a Youth Hungary – Az Új Nemzedék konferencián immár második alkalommal adták át az Új Nemzedék Díjat, amit idén a budakalászi „Közösjég” projektje nyert. A kezdeményezés célja nem csupán egy 525 négyzetméteres műjégpálya építése volt, hanem egy mindenki számára elérhető, új közösségi tér létrehozása is. Ehhez számtalan önkéntes munkájára és széles körű társadalmi együttműködésre volt szükség.

A pálya két éve nonprofit alapon működik, amely újító kezdeményezésként tanulási és magatartási zavarral küzdő gyermekek számára fejlesztő célú korcsolyaoktatásokat szervez. A díj átvátele után Benyhe-Móri Krisztina, a Közösjég egyik önkéntese az ujnemzedek.hu-nak elmondta: “A csoportunkat a helyi 200 fős cserkészcsapat indította el – népszerűségére jellemző, hogy mára az egyik legtámogatottabb és leglátogatottabb program lett a Dunakanyar kapujában. A díj hatalmas segítség: környezeti fejlesztésként a jégpálya mellé telepített sátorra, a helyi hokicsapat támogatására, és korcsolyák beszerzésére szeretnénk majd fordítani.”

“A projekt létrehozásakor a célunk az volt, hogy egy olyan közösségi programot hozznk létre, ahol az emberek tartalmas időt tölthetnek el együtt, új kapcsolatok jöhetnek létre, és erősödhetnek a helyi közösségek. Úgy hiszem, ebben teljes a siker.”

A cikk Itt Folytatódik!