Önkéntesek összefogása és vezetése - Önkéntes koordináció alapszinten

2018. 09. 25.

Önkéntesek összefogása és vezetése - Önkéntes koordináció alapszinten

A 30 órás csoportos képzésünket olyan, minimum középfokú végzettséggel rendelkező személyeknek ajánljuk, akik önkéntesprogramban szervezőként, más önkéntesek összefogásával foglalkoznak. A képzésben részt vevők megismerik az önkéntes tevékenység és a társadalmi felelősségvállalás fogalmát, a Nemzeti Önkéntes Stratégia 2012-2020 iránymutatásait és a célcsoport jellemzőit. Ezen felül képessé válnak arra, hogy felismerjék az önkéntes koordináció menedzsmentfeladatait, megtervezzék és irányítsák, valamint megfelelően alkalmazzák az interperszonális kommunikáció eszközeit.

A képzés célja azon felnőttek ismereteinek bővítése és készségeik fejlesztése, akik ifjúsági önkéntesprogramban részt vevő fiatalokat (14-25 éves korosztály) kívánnak koordinálni egy adott önkéntesprogram megvalósulása érdekében. Cél az önkéntesprogram sikeres lebonyolításához szükséges menedzsmentfeladatok és az önkéntesek összefogásához szükséges csoportvezetői, kommunikációs feladatok megismertetése, valamint az önkéntességre vonatkozó jogi szabályozás megismerése, a társadalmi felelősségvállalás közvetítéséhez szükséges készségek és képességek fejlesztése.

A képzés célcsoportja: minden olyan, minimum középfokú végzettséggel rendelkező személy, aki önkéntesprogramban szervezőként, más önkéntesek összefogásával foglalkozik.

Képzési idő: 30 óra (7 óra elmélet, 23 óra gyakorlat) - 3 nap

A képzés formája: csoportos képzés, maximum 20 fős csoportban.

A képzés elvégzéséről tanúsítványt állítunk ki.       

A képzés minden résztvevő számára ingyenes.

Tananyagegységek:

  • önkéntesség a társadalomban, a társadalmi felelősségvállalás, az önkéntesség alapjai;
  • aNemzeti Önkéntes Stratégia 2012-2020 iránymutatásai és a 2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről;
  • az ifjúságot mozgató motivátorok és az önkéntes aktivitások területeinek kapcsolódása;
  • az önkéntesmenedzsment feladatai, vezetői szerepek,
  • önismeret és kommunikáció, csoportdinamikai, közösségfejlesztési alapok

A jelentkezők részletes tájékoztatót kapnak a képzésről a jelentkezésnél megadott e-mail címre.

Információ: felnottkepzes@unp.hu

Jelentkezési határidő: 2018. október 18. délelőtt 9:00

A jelentkezés visszaigazolása a jelentkezések leadásának sorrendjében történik!